Kata változás

Kata változás, szigorítás avagy pánikkeltés? 

Több portálon, sajtóban megjelent a hír és engem is sokan megkerestetek azzal miszerint KATA-ban változás, szigorítás várható 2020-tól.

A hírekben „kiszivárgott információkra” hivatkozva adnak téves tájékoztatást miszerint ellehetetleníteni készülnek a kisadózókat. Az „álhírekből” nem kívánok idézni mert nem szeretném ha bárki komolyan venné. Ha megfigyelitek minden év végén megjelennek hasonló hírek, melyek a következő évre várható szigorításokkal keltik a pánikot. Tavaly év végén ugyanez történt. Mi a könyvelők a hiteles forrásból származó információkból próbálunk gazdálkodni. Első körben 2019. nyarán olvashattuk a 2020. évi adótörvény tervezetet, amelyben nemhogy nem szerepelt a KATÁT érintő hátrányos változás, hanem több adónemben is kedvező változás tervezete szerepelt. A napokban megjelent álhírekre pedig a Pénzügyminisztérium 2019. november 7-ei közleményében így reagált:  „A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását.” A teljes cikk a www.kormany.hu oldalon olvasható el.  Szeretném azonban megjegyezni, hogy a kisadózás 2013-tól érhető el, ami ma Magyarországon a legkedvezőbb adózási forma. 2013-as indításától számítva csak kedvezően változtatták, így jelentősen megnőhetett a kisadózást választó adózók száma. Duplájára nőtt a kata keret, azonban a kisadózók tételes adója változatlan maradt. Ez már önmagában is kiemelkedő lehetőség a kisvállalkozásoknak. Szeretném hangsúlyozni és kiemelni, hogy a KIS vállalkozásoknak. Mint a nevében is szerepel ez az adózási forma a kisvállalkozásokat segítené, ámbár a kormány soraiból leszűrhető, hogy a nagyobb cégek sok esetben kijátszák a szabályokat és a PM szavaival élve: „visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat” Ezzel nem csak a költségvetést károsítják meg, hanem a munkavállalóknak is hátrányt okoznak. Mindezekre tekintettel a kormány a NAV-val karöltve a jövő évtől fokozottabb ellenőrzéseket ígér. A KATA összegének változása ámbár nem szerepel a tervezetben és senki nem szeretné, hogy a saját pénztárcájában kevesebb maradjon, de tekintve a minimálbér jelentős növekedését előbb utóbb a KATA összegének emelése is érthető lenne.

A 2020-as adótörvény változásokat érintő szakmai konferenciánk 2019. év végén kerül megrendezésre, ami után részletesen tájékoztatlak titeket akkor már a pontos és végleges többek között a katát is érintő változásokról.

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

Elveszett az adókártyám, mi a teendő?

Eltűnt, elveszett vagy megrondálódott az adókártyája? Mi a teendő, ha valakinek nincs adóigazolványa mert elveszett vagy megváltoztak az adatai a kiállítás óta? Ezekben az esetekben a NAV honlapjáról letölthető T34-es adatlapon lehet adókártyát igényelni.  Az igénylés történhet személyesen a NAV ügyfélszolgálatán vagy bármelyik Kormányablaknál illetve elektronikusan ügyfélkapun keresztül.  Ingyenesen állítja ki az adóigazolványt a NAV, ha első igazolványról van szó, vagy amennyiben adatváltozás miatt kérik a cserét, esetleg ha ellopták az okmányt. Amennyiben az adókártya elveszett vagy megsemmisült úgy 3000.- ft-ot kell fizetni.

 A NAV az igényléstől számított 15 napon belül elkészíti és postázza az adókártyát, de szükség esetén az adóazonosító jelről igazolást állít ki, ami helyettesíti az adókártyát mindaddig, amíg azt meg nem kapja az igénylő. Ezek a közokiratok az egyes eljárásokban (például hitelfelvételnél) mindaddig hatósági bizonyítványként, illetve hatósági igazolványként helyettesítik az új adókártyát, amíg az meg nem érkezik a kérelmező részére.

Üdülési jog és adózása

Az üdülési jog egy adott szállás időben megosztott használati joga. Az üdülési jog megvásárlásával azt a jogot vásároljuk meg, hogy a szerződés időtartalma alatt előre meghatározott időszakban egy adott szállást kizárólagosan használhassunk.

A szállás lehet belföldön és külföldön is. A meghatározott időszakon kívül a szállást mások veszik igénybe. Az üdülési jogra vonatkozó szabályokat a 141/2011. (VII. 21) Korm. rendelet szabályozza.  Az üdülési jogért természetesen ellenértéket kell fizetni. Egyrészt a használai jog megszerzéséért, másrészt az ingatlan fenntartásáért szükséges fizetni. Az üdülési jog megvásárlásának előnyei és hátrányai is vannak. Előnye lehet, hogy, a használati jogért csak egyszer induláskor kell fizetni, lehetőségünk van cserélni időben és helyszínben is, a megvásárolt jog örökölhető, és értékesíthető. Hátránya lehet, hogy a évente fenntartási díjat kell fizetni, cserélni nehéz és körülményes, értékesítése adóköteles.  Üdülési jog megszerzésekor vagyonszerzési illeték megfizetési kötelezettség keletkezik, melyen általános mértéke a forgalmi érték 4%-a. Az illetékalap meghatározása azonban sok minden egyébtől függ. Az üdülési jog értékesítése esetén pedig az Szja törvény 28. § (7) bekezdés alapján az ebből származó jövedelem egyéb jövedelemnek minősül. A keletkezett jövedelem után 15 % személyi jövedelemadót és 17,5 % szociális hozzájárulási adót szükséges fizetni.  Az üdülési jog megvásárlása előtt célszerű végig gondolni mindezeket, hogy érdemes-e megvásárolni és nem szabad elfeledkezni arról, hogy üdülési jog megvásárlásakor és értékesítésekor is keletkeznek adókötelezettségek.

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

Csökken a szociális hozzájárulási adó 2019

2019. július 1-jétől a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5%-ról 17,5 százalékra csökken.  A megváltozott adómérték első alkalommal a 2019 július hónapra vonatkozóan bevallott jövedelmekre alkalmazható. Az augusztus 12-ig bevallandó és befizetendő összegek már tartalmazzák a szociális hozzájárulási adó csökkentést. Módosul a kisadózók ellátási alapja is, tekintettel arra, hogy a tételes közterhen belül a szociális hozzájárulási adórész csökken, így az egyéni járulékoknak megfelelő adórész növekszik, ezért az ellátások alapjaként is magasabb összeget vesznek figyelembe a jövőben

 

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

Könyvelő Válaszol

Kötelező-e egyéni vállalkozóknak vállalkozói igazolványt kérnie?  Nem, nem kötelező sem a vállalkozás beindításának sem a folytatásának nem feltétele az igazolvány.

 

Kinek kötelező a könyvvizsgálat?  Nem kötelező a könyvvizsgálat, ha az alábbi két feltétel együttesen teljesül:

üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele nem haladta meg a 300 millió forintot, és

az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó által átlagosan       foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 50 főt.

 

Milyen iratokra van szükség a cégalapításhoz?   A tulajdonosok személyigazolványára, lakcímkártyára, adókártyára, taj kártyára, székhelyhasználati hozzájárulásra, tulajdoni lapra

 

Kft választhat-e kisadózást? Kisadózó vagy bt vagy egyéni vállalkozó lehet. A kft nem választhat kisadózást.

 

Mennyi a kisadózó maximalizált árbevétele? Nem haladhatja meg az évi 12 millió forintot, illetve év közben alakuló vállalkozások esetén a hátralévő hónapok számának és 1.000.000 forintnak a szorzatát.

 

Mi történik ha a kisadózó meghaladja a maximalizált árbevételt? A jogszabály ezután sem zárja ki a kisadózó körből, de a felettes rész 40% adóval adózik.

 

Kinek kötelező az üzemorvos? Az alkalmazottal rendelkező vállalkozásoknak kötelező.

 

Mennyi a kötelező törzstőke Kft esetében? 2014. március 15 –után már 3 millió forint a jegyzett tőke összege.

 

Lehet e apporttal teljesíteni a törzstőkét?  Igen lehet, a  pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás  arányát  a társaság tagjai határozzák meg, és ezt  a létesítő okiratban rögzítik. Kötelező készpénz illetve apport arányt a jogszabály nem fogalmaz meg.

 

Mit jelent az alanyi áfa mentesség? Alanyi áfa mentes az a vállalkozás lehet akinek az éves várható árbevétele nem haladja meg a 12 millió forintos határt. Évközben alakuló vállakozásoknak ezt az összeget arányosítani szükséges.

 

Kell e áfa bevallást beadnia az alanyi mentes cégeknek? Alap esetben nem kell, de vannak speciális esetek amikor szükség lehet rá.

 

Kinek nem kötelező vállalkozói bankszámlát nyitnia? Az egyéni vállalkozó ha alanyi áfa mentes akkor nem kötelező céges bankszámlát fenntartania.

 

Hogyan lehet bejelenteni az egyszerűsített foglakoztatottakat?

Egyszerűsített foglalkoztatottak bejelentési lehetőségei:
– a T1042E nyomtatványon (ügyfél kapun keresztül)
– országos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül telefonon teljesítheti. (185-ös kék szám)
– okos telefonról alkalmazás segítségével

 

Mennyi járulékot kell fizetni az egyszerűsített foglalkoztatottak után? Az egyszerűsített munkaviszonyban foglalkoztatott mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén 500 ft/ nap, alkalmi munkaerő  után naponta 1000 forint közterhet, illetve filmipari statiszta alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglakoztatása esetén minden naptári napra munkavállalónként 3000 forintot kell fizetni.

 

Mennyibe kerül az egyéni vállalkozás beindítása? Illeték kötelezettsége nincs, tehát nem kerül semmibe.

 

Szüneteltethetem e az egyéni vállalkozásomat? Igen, minimum 1 hónapig maximum 2 évig szüneteltethető.

 

Szüneteltethető e a Kft vagy Bt? Nem , hivatalosan nincs szüneteltetés a cégek esetében, viszont van arra mód, hogy un. alvó módban pihentesd a cégedet.

 

Kinek kötelező a pénztárgép használat? Jogszabály szerint leegyszerűsítve : a zárt helyen termékek értékesítéssel foglalkozó vállalkozások esetében ír elő kötelezettséget. A jogszabály viszont sokrétű és tételes felsorolást is tartalmaz, teáor kódok szerint. Részletek a nav honlapján.

 

Kapok e számlát a könyvelésről és elszámolható e a cégemben? Természetesen elszámolható a könyvelésre kifizetett összeg és mindenképpen olyan könyvelőt válassz akinél számlát és szerződést is kapsz.

 

Elszámolható e költségként az alkamazott munkabére? Igen a munkabére és közterhei is elszámolhatóak költségként.

 

Mennyi ideig kell megőrizni a bizonylatokat? A számviteli törvény 8 év megőrzési időt ír elő, míg munkaügyi bizonylatok esetében 50 év is lehet a megőrzési idő.

 

Mikor kapok tájékoztatást a cégemről a könyvelőtől? Tőlünk minden hónap illetve negyedév végén kapsz tájékoztatást céged pénzügyi helyzetéről, de bármikor kérhetsz információt ezenkívül amit a legrövidebb időn belül megadunk.

 

Kötelezhető e a könyvelőm titoktartásra? Természetesen igen, a mi szerződéseinkben kikötjük, hogy a könyvelő köteles a bizonylatokat, információkat stb. bizalmasan kezelni.

 

Jó ha egy könyvelő rendelkezik felelősségbiztosítással? Igen, mert a könyvelő is ember, ő is hibázhat. Felelősségbiztosítással viszont a könyvelő az általa okozott kárt megtéríti ügyfele számára. Ez az ügyfelek számára is egy biztosíték.

 

Kisadózónak kötelező e könyvelőt megbíznia? Nem kötelező kisadózó KATÁS vállalkozásoknak könyvelőt megbíznia, ha ismeri a jogszabályokat, tisztában van a határidőkkel, tudja alkalmazni az áfa törvényt, a kisadózásról szóló törvényt, tbj törvényt és tudja kezelni az ebev rendszerét akkor saját maga is nyilvántarthatja számláit és elkészítheti  a bevallásait. Erről részletesebben itt olvashatsz:

 

Kötelező e szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartását vezetni? Igen kötelező, alakulástól számítva minden egyes szigorú számadású nyomtatvány beszerzését, selejtezését fel kell vezetni a nyilvántartarásba.

 

Kötelező e a bélyegző számomra? Nem, nem kötelező, de a jogszabály előírja, hogy mely adatoknak kell szerepelnie a számláidon, mindezeket akár kézzel, akár géppel vagy bélyegző használatával is megoldhatod.

 

Kötelező e aláírni a számláimat? Nem, a számla már aláírás és pecsét nélkül is hiteles.

 

Használhatok e számlázó programot? Természetesen igen, de ezt a tényt a könyvelődnek illetve az adóhatóságnak is be kell jelentened.

 

Kell e cégautó adót fizetnem? Igen, ha a cégnek magyar rendszámú autója van, aminek a tulajdonosa jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, függetlenül attól, hogy a cégben erre az autóra költséget elszámoltak-e vagy sem.

 

Kell e jelenléti ívet vezetnem? Igen, ha alkalmazottad van munkaviszony keretén belül vagy egyszerűsített foglalkoztatottad akkor kötelező, ellenőrzéskor kérhetik.

 

Kötelező e a kamarai hozzájárulás? Igen minden vállalkozásnak kötelező a kereskedelmi és ipari kamarához bejelentkeznie és az éves hozzájárulás befizetnie. (5 e ft/év)

 

Milyen szempontok szerint válassz könyvelőt? Fontos, hogy legyen bizalmad felé, kérdezd meg, hogy rendelkezik –e felelősségbiztosítással, ír e szerződést veled, ad e számlát az elvégzett munkájáról, van e tapasztalata, gyakorlata, elérhető e telefonon, emailben, korrekt árakon dolgozik-e, tovább képezi-e magát (regisztrált –e a PM-nél)

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

 

Tájékoztató a kötelező kamarai hozzájárulásról

Felhívjuk a kedves Ügyfeleink figyelmét, hogy a 2019. évi kamarai hozzájárulás megfizetésének határideje 2019. március 31. Az alábbiakban a székhely területi illetékességét figyelembe véve mutatjuk az utaláshoz szükséges adatokat. Akinek az utalás nem megoldható és szeretné ha csekket igényelnénk a székhely címére az jelezze egy válasz levélben.

Budapesti székhellyel rendelkező ügyfeleink az alábbiak szerint utaljanak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pest megyei székhellyel rendelkező ügyfeleink az alábbiak szerint utaljanak:

A kamarai hozzájárulás (5000 Ft/év)

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Bankszámlaszám:10102086-11571302-12000007

Közlemény: ” kamarai hozzájárulás ” és a vállalkozás adószáma

 

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

 

 

 

 

 

SZJA Bevallási határidők 2019-ben

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

NAV ellenőrzések 2019-ben

2019-ben az alábbi megyékben a következő területeken várható NAV ellenőrzés:

  • Baranya Megye: 2019-ben a NAV a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatást, az online pénztárgép használatát, valamint az áruk eredetét ellenőrzi. A hivatal fokozott jelenlétére számíthatnak a zöldség- és gyümölcskereskedők, a vendéglátóhelyek, az építőipari tevékenységet folytatók, valamint a piacokon, köztereken értékesítő adózók. Baranya megyében, a hivatal szakemberei kiemelten ellenőrzik a személyszállítókat is.
  • Fejér Megye: az év első hetében ellenőrzik a revizorok az építkezéseken dolgozók foglalkoztatásának szabályszerűségét.
  • Hajdú-Bihar Megye: A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál. Emellett fokozott figyelmet fordítanak az online pénztárgép használatára kötelezettek ellenőrzésére, a nyugtaadást már korábban elmulasztókra, továbbá a jövedéki termékek forgalmának ellenőrzésére is.
  • Nógrád Megye: A revizorok ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét. Utóbbi körben kiemelten vizsgálják a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, továbbá a pénztárgép éves felülvizsgálatát.
  • Pest Megye: A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei kiemelten ellenőrzik 2019. januárjában a fodrászati, szépségápolási és egészségmegőrző vállalkozásokat.  A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye: A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást vizsgálják

forrás: www.nav.gov.hu

 

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

Az alanyi adómentesség választása 2019. január 1-től

2019. január 1-től az alanyi adómentesség határa 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik. Jó hír ez a kisvállalkozások számára.

Még pár nap maradt arra, hogy átgondoljuk, hogy az általános szabályok szerinti áfa fizetési kötelezettség helyett válasszunk-e alanyi adómentességet?! Az alanyi adómentesség 2019. évre abban az esetben is választható ha az adóalany belföldön teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében  kapott árbevételének éves szinten göngyölített összege 2018. évben nem haladta meg a 12 millió forintot, sem a 2019. évben ésszerűen várhatóan nem fogja meghaladni a 12 millió forintot. Különösen jó hír, hogy az is választhatja az alanyi mentességet aki pl. 2017-ben átlépte a mentességi határt és még nem telt el 2 év az adómentesség elvesztésétől. Természetesen aki 2018-ban lépte át az alanyi adómentesség határát és emiatt be kellett jelentkeznie az áfa körbe, az is jogosult (a feltételek teljesülése esetén) 2019.évre alanyi adómentességet választani. Az alanyi adómentesség választását 2018. december 31-ig kell bejelenteni a NAV változásbejelentő nyomtatványán. Az említett értékhatár kiszámítása során nem kell beszámítani az áfa törvény 188 § (3) bekezdésében felsoroltakat.

Olvass további híreket a Könyvelő Fóton honlapunkon

 

2019. ÉVI LEGFONTOSABB ADÓVÁLTOZÁSOK

SZJA 2019. évi adóváltozások:

  • Továbbra is 15% marad a személyi jövedelemadó.
  • Bővül a kétgyermekeseknek nyújtott családi adókedvezmény

2019-től 5000,-ft-tal több adókedvezményt lehet igénybe venni gyermekenként.

  • Ingatlan bérbeadásnál nem része a jövedelemnek a rezsi.
  • Marad a munkavállalóknak adható SZÉP-kártya támogatás, mely 15% szja és 19,5%szociális hozzájárulási adó megfizetése mellett adható.
  • A2018-ban még béren kívüli juttatásként adható munkahelyi étkezés,Erzsébet-utalvány, iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet stb. 2019.január 1-től már csak a munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó terhek megfizetése mellett adható.
  • Adóbevallási tervezetet készít a NAV már az egyéni vállalkozók részére is, de mivel az csak a munkaviszonyból vagy egyéb kifizetőtől származó jövedelmet tartalmaz(hat)ezért az egyéni vállalkozók adóbevallását kötelező lesz kiegészíteni. Emiatt az egyéni vállalkozók adóbevallási határideje február 25-ről kitolódik május 20.napjára.
  • 2019.január 1-től bővül az elektronikusan kitölthető nyilatkozkozatok köre pl.személyi és családi kedvezmények .
  • Adómentes a kresz tanfolyam és vizsga visszatérített díja.
  • Emelkedik a kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszközök egyösszegű leírásának értékhatára100.000 ft-ról 200.000 ft-ra az Szja tv. 2. számú melléklete alapján.

 

Kisadózást érintő 2019. évi adóváltozások

  • Nem változott a tételes adó összege
  • Kiegészül a kisadózó vállalkozás bevételének meghatározása lsd. Katv.

 

 

 

ÁFA 2019. évi adóváltozások

Áfa könyvelés

  • Megnő az alanyi áfa mentesség határa 8 millió forintról 12 millió ftra.
  • Adatszolgálatási kötelezettséget módosító tv. megszünteti azt  a kötelezettséget, hogy a befogadott számlákról akkor is kell adatot szolgáltatni, ha az adott számlában áthárított áfa összege ugyan nem éri el az előírt határ, de ugyanabban az áfa bevallási időszakban ugyanattól a partnertől befogadott számlák összevont értéke már eléri az adatszolgáltatási határt.
  • Évközben is választható lesz a pénzforgalmi elszámolás.
  • 5% áfa körbe tartozik az UHT tej és az ESL tej.

 

TB 2019. évi adóváltozások

  • Minimálbér összege megállapodás alatt jelenleg
  • Saját jogú nyugdíjas munkavállaló mentesül a munkaviszonyában biztosítási kötelezettségek alól, azaz nem terheli járulékfizetési kötelezettség de nem szerez tb ellátásokra jogosultságot sem, ezért nem jár nekik baleseti táppénz vagy baleseti járadék sem. Személyi jövedelemadót továbbra is vonni kell a béréből.
  • Egészségügyi szolgáltatási járulék napi összege 250 ft, havi 7500,-ft-ra változik.
  • Megszűnik az egészségügyi hozzájárulás EHO (helyette szociális hozzájárulási adót kell fizetni).
  • A szociális hozzájárulási adó egyenlőre marad 19,5% (de várhatóan még 2019. évközben 17,5%-ra fog csökkenni).
  • Szociális hozzájárulási adókedvezmények közül megszűnnek a korhoz kötött kedvezmények pl. 55 év felettiek vagy 25 év alatti nem pályakezdők kedvezménye és több kedvezmény is átalakul. Egyes kedvezmények csak hatósági igazolás birtokában érvényesíthetők. Az igazolásokat a nav hivatalból fogja megképezni, de amíg a NAV nem küldi meg a kedvezmény igazolást addig nem érvényesíthető a kedvezmény. Bővebben lásd: 2018. évi LII. törvény
  • Megszűnik a REHAB kártya

2019.évi egyéb adóváltozások

  • Megszűnik a baleseti adó
  • Kötelező a CÉGKAPU használat
  • Nő a népegészségügyi termékadó mértéke pl. chips vagy cukros italok után és adókötelessé válik a gyümölcspárlat és a gyógynövényes ital is.
  • Eltörlik a tranzakciós illetéket 20.000,-ft alatti átutalásoknál.
  • Megszűnik a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő különadó.
  • Késedelmi pótlék mértéke emelkedik.
  • A biztosítottak bejelentéséhez már nincs szükség a végzettség, bizonyítványok rögzítésére.
  • Adóigazolások felhasználásának célját igényléskor mindig fel kell tüntetni.
  • Helyi Önkormányzat iparűzési adóelőnyt biztosíthat a helyi rendeletében beruházások esetére.
  • Módosul az önellenőrzési pótlék mértéke.
  • Csökken a motorkerékpárok regisztrációs adója.
  • Bővül a KIVA szerinti adózásra jogosultak köre és változik a KIVA alapja is.
  • Eva utoljára már csak 2018. december 20-ig választható, utána sem szűnik meg az adózási forma, de már nem lesz választható.
  • A NAV 2019. július 1-jétől havonta kétszer fogja értesíteni a székhely szerinti önkormányzatot az adózókkal kapcsolatos változásokról.